Szennyvíztisztítás környezetbarát lehetőségei ritkábban lakott térségekben
A szennyvizek keletkezése a lakosság életvitelének szükségszerű következménye. Ahol az emberek főznek, edényeket mosogatnak, tisztálkodnak, mosnak, s ahol a toalett a lakásukban van, szennyvíz keletkezik. Az így keletkező vizek azért szennyvizek, mert felhasználásuk során szennyező anyagok is kerülnek bele. Mivel a hazai lakosság 98 %-a központi vízellátásról kapja a vizet, ilyen hányadánál a szennyvíz nem a víz kivételi helyén, a víz forrásánál keletkezik. Az emberi vízhasználatnak éppen ez a legnagyobb problémája. Más területekről származó ízet szennyez el, melyet azután a felhasználó környezet igényei szerint kell megtisztítani, s a tisztított vizet és tisztítás maradékát (szennyvíziszap, rácsszemét, homok) a tisztító közelében kell elhelyezni, lehetőleg úgy, hogy legkevésbé zavarja a lakókörnyezet lokális természeti egyensúlyát.
A szennyvíztisztítás fő feladata mégis környezetünk egészségének a biztosítása, a vízzel terjedő betegségek visszaszorítása. Ezen túl lehetővé teszi, hogy a tisztított vizet és annak növényi tápanyagait, ahol arra szükség van, ismételten hasznosíthassuk. Az emberek által elfogyasztott fehérjék nitrogén tartalmának közel 80 %-a (napi 10-11 gN/fő), és napi foszfor fogyasztásának mintegy 50 %-a (1 gP/fő) a vizelettel kerül ki szervezetükből. Ennek a növényi, vagy talajtápanyagnak az újrahasznosítása azért igen korlátozott, mivel az a szennyvízzel hígulva nagy víztérfogatokban jelenik meg.
A felhasználás helyétől távoli térségből történő vízszállítás következtében a felhasználás helyén a keletkező szennyvíz nem csak a szennyező anyag tartalmával (szerves anyag, nitrogén-, és foszfor-tápanyag) - melyek döntően szintén távolabbi termő, előállítási, területekről származnak-, de víztartalmával is térség, vagy területidegen. A teljesen önálló magángazdálkodásokat kivéve, melyekből napjainkra már szinte semmi sem maradt, a vízfelhasználás és szennyvíz kibocsátás a lakóterület tápanyag és vízellátottsága egyensúlyának megzavarását jelenti. Ez így van a szennyvizek közcsatornán történő gyűjtése, majd települési, vagy regionális szennyvíztisztítókban történő kezelése esetén is. A szennyvíz-gazdálkodás feladata, hogy minimalizálja az ilyen vízfelhasználás kedvezőtlen hatásait, biztosítsa a szennyvíz szerves, nitrogén és foszfor tápanyagának szükséges mértékű eltávolítását, s a keletkező tisztított víz és tisztítási maradék környezetbarát elhelyezését, természetbe (ideálisan a származási helyére) történő visszaforgatását.
1. A szennyvíz elhelyezése környezetünkben
A térségi egyensúlyzavar a szennyvíz mellett a szilárd és gáz halmazállapotú hulladékok elhelyezésével is fennáll. Azoknál a problémát a levegő a talaj és talajvizek szennyezése jelenti. A szennyvíz esetében a szóba jöhető befogadók a felszíni vizek, a talaj, s azon keresztül a talajvizek. Ezért náluk mind a szennyvíz hatásos tisztításáról, mind a tisztítás maradékainak az elhelyezéséről, a természet körfolyamataiba történő visszaforgatásról gondoskodni kell. Költséges feladat ez a csatornázott térségeknek is, holott úgy tűnhet, esetükben sokkal egyszerűbb, ellenőrizhetőbb mindez. Legfőbb gond ott a helyileg nagy mennyiségekben keletkező maradékok elhelyezése, melyre az agglomerálódott körzetekben az arra alkalmas területek hiánya miatt alig van lehetőség. A tisztított víz befogadására alkalmas vízfolyás az ilyen helyeken rendszerint adott.
A jogszabályokban előírt hatékonyságú tisztítás technológiájának kiépítése, annak helyes, netán optimális üzemeltetése is igen bonyolult, költséges feladat. Különösen igaz ez, ha a tisztítási igényt szükségtelenül túldimenzionálják. Hazánkban jelenleg részben ez is probléma. Egy évtizedig váratott magára a tisztított szennyvizeket befogadó élővizek védelmének szélesebb környezetünk (EU) által javasolt irányelvével (271/1991. EU javaslat) harmonizáló hazai szabályozás megalkotása és törvénybe iktatása.
Mivel a határértékek a kialakítandó tisztítási technológiát behatárolják, elvileg egyértelmű lehetne a szükséges tisztítási technológiák tervezése, s a tervek központosított engedélyezése is. Ennek ellenére a tisztítók kiépítésének az engedélyezése (technológia választás hatósági engedélyezése, véleményezése) sem áll feladata magaslatán. Jóváhagyása a szakismerettel alig rendelkező építtető (önkormányzat) részére nem jelent semmilyen minőségi garanciát. Mivel az utóbbiak a tervezés, építés során még nem gondolkodnak a szakismerettel esetlegesen rendelkező üzemeltető kiválasztásáról, s véleményének az előzetes kikéréséről, a hiányosságok csak a névleges terhelésre történő felfutás után derülnek igazán ki. Ez a beruházás és majdani üzemeltetés költségráfordításainak optimalizálását gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Ezért is ugorhattak számos kisebb településen a szennyvíztisztítás költségei az elmúlt évtizedben a tapasztalt értékekig. 2. Szennyvíztisztítás csatornázott területeken és közvetlen környezetükben.
Ebben az anyag a nagyobb agglomerációk szennyvíztisztítóinak működését, tápanyag-eltávolítását, keletkező hulladékmennyiségeit nem kívánja részletezni, arról korábban már megfelelő áttekintők készültek. Itt csak ezek tisztítása szilárd maradékainak a problémáját, valamint a település ritkán lakott térségei csatornázásának és szennyvíztisztításának a problémáira utalunk.
A jelenlegi gyakorlat az ilyen területeknél, hogy a csatornázott térségekből összegyűjtött, illetőleg az azok elfogadható költséggel elérhető környezetéből szippantással a szennyvíztisztítóba juttatott szennyvízből a szennyező anyagokat valamilyen áron eltávolításra kerül. A tisztított szennyvizek jelenleg még költségtöbblet nélkül a befogadókba vezethetők. (Kivéve a befogadó határértékeink megsértéséért, annak károsításáért jogos bírságot, ami egyébként a tisztítás többi költségéhez hasonlóan a fogyasztóra hárítható.) A jelenlegi szennyvíztisztítóinknál, melyek szinte mindig valamilyen vízfolyás mellett találhatók, a tisztított folyadék befogadóba vezetése alig jelent gondot.
Általános probléma ezzel szemben a szennyvíziszap feldolgozása, ártalommentes elhelyezése. Bár az elhelyezés jogi szabályozása lassan rendeződik, az iszap nagy tömegű, biztonságos felhasználására nincs megfelelő igény. A valamilyen formában előkezelt, stabilizált szennyvíziszap befogadására termő, vagy parlagon hagyott mezőgazdasági területre történő elhelyezésére sok helyütt (karsztos területek) lehetőség is alig van. Másutt a segítő, befogadó szándék hiányzik. Az utóbbinak részben az iszapminőség a kockázata, aminek az iszap megfelelő előkezelésének hiánya is oka. Célszerű ezért mind az iszap kezelését, mind annak elhelyezését a jövőben anyagilag központi forrásból jobban támogatni, különben az ellenőrzés nélküli megoldások, elhelyezések válhatnak gyakorlattá.
Az iszapelhelyezés költsége természetesen a fogyasztóra áthárítható. A lakosság hazai anyagi helyzete, az egy főre jutó vízfogyasztási költség minimál vagy átlagbérhez viszonyított nagysága azonban ezt semmiképpen nem célszerűsíti. Sajnálatos, hogy az országban a vízellátás és szennyvíztisztítás ilyen nagy fajlagos költsége a helytelen szabályozás és annak megfelelő tervezés eredményeként egyáltalán létrejöhetett. Mindent el kell követnünk, hogy a jövőben a tisztítás és iszapelhelyezés tervezésénél, kiépítésénél a korábban elkövetett hibák ne ismétlődjenek meg.
A tisztítóktól távolabbi, ritkán lakott térségeknél gondot jelent a tisztítóba szállítandó szennyvíz gyűjtése, tározása és időszakos elszállítása. Az előzők az úgynevezett derítő medencékben történnek. Ha azonban a gyűjtőmedence nem víztömör, az részben elszivárogtató medenceként működik. A tisztítatlan víz elszivárgása a talajvíz káros elszennyezését eredményezheti. Kisebb veszélyt jelentene, ha a nem vízzáró medencékben a szennyvizet levegőztetnék, megtisztítanák, s csak tisztított víz kerülhetne azokból a talajba.
- Előző
- Következő >>