Szennyvíztisztítás követelményei és a tisztítótelep típusválasztási lehetőségei Magyarországon - 3. oldal

Az új rendelet időszakos, különleges értelmezése

Az elmúlt hónapokban terjedni látszott olyan vélemény is, miszerint a 9/2002 sz. rendeletet úgy kell értelmezni, hogy a 10000 LE feletti üzemméret esetén csak az első három paramétert (KOI, BOI₅ és lebegőanyag határértékeket) kell a rendelet 2. melléklete alapján (4. táblázat) figyelembe venni, a további mutatókat pedig az 1. melléklettel szabályozott befogadó határértékeknek megfelelően is lehet teljesíteni (3. táblázat).

Ez a változat jelentősen enyhítette volna a nagyobb szennyvíztisztítók (>10000 LE) tisztítási követelményeit, s ezzel költségeit is. A 15 és 10 mg NH₄-N/l határértékkel szemben az egyéb védett kategóriában csak 30, az általánosban pedig csak 50 mg/l, illetőleg a foszfor esetében a 2, valamint százezer LE üzemméret fölött 1 mg összes P/l értékkel szemben az egyéb védett kategóriában üzemmérettől függetlenül 2, az általánosban pedig minden esetben csak 10 mg/l határértéket követelt volna meg.

A rendelet ilyen értelmezése azonban a lakossági és állami költségek csökkentésére való törekvés mellett jogsértő lett volna, és a gyakorlatban csakis a rendelet megfelelő módosítása után lett volna alkalmazható. Ellenkező esetben a beruházók az üzemeltetőkkel és a hatóságokkal egyetemben igen rövid időn belül súlyos jogi következményekkel számolhattak volna. Az első probléma talán csak akkor jelentkezett volna, ha hivatalosan csatlakozunk az EU-hoz, hiszen az erre készített rendeletünk csak írásban felelt volna meg a közösség előírásának. Budapest a kellő szennyvíztisztító-kapacitásának a hiánya, s a kiépítésére rendelkezésre álló kevés idő miatt valószínűleg mindenképpen elmarasztalásra kerül, netán Brüsszelhez és Milánóhoz hasonlóan jelentős pénzbírságra is számíthat, ha a derogációs tárgyalásokon a csatlakozásig ezt valahogy nem sikerül kivédeni. A többi nagyobb városunkat és nagyobb szennyvíztisztítóinkat azonban nem lenne célszerű hasonló jogi következményeknek kitenni. Ezt a különös értelmezést ezért minél előbb célszerű elfelejteni.

Gondot jelent persze reaktivált rendelet is, hiszen az nem konform az EU 271/1991-es javaslatával. A kritikus ütközőpontjuk a nagy telepen nitrogén és foszfor eltávolításának eltérő igénye. Igen nagy hibája ugyanakkor a több mint húsz évet is megérő hazai rendeletnek, hogy a tisztítás téli időszakban üzemmérettől erősen függő lehetőségeit nem hajlandó figyelembe venni.

EU előírás és más országok toleranciája

Egyértelmű az EU javaslatból, hogy bármely ország annál messze szigorúbb követelményeket is előírhat saját területére, környezetének, természeti adottságainak a fokozott védelmére. A szigorításban azonban talán nem kellene az élen járnunk. Elég lenne a jelenlegi szomszéd EU országok, mint Ausztria vagy Németország követelmény-rendszerét átvennünk, melyek kellően szigorúak ugyan, de a kis településeik téli szennyvíztisztításával szemben nem illuzórikusak. Az üzemméretet és a szennyvíz hőmérsékletét a 10 ezer LE alatti terhelésű üzemeknél is figyelembe veszik (Kirchner et al., 1997).

A nitrifikáció sebessége a kisebb környezeti hőmérsékletnél (<10-12 ^oC) igen rohamosan csökken, ami azzal fordítottan arányos iszapkor, illetőleg levegőztetett medence-térfogat növelést igényel. (Az iszapkor 15-20 nap fölött csaknem lineárisan arányos a rendszerben "működtetett" eleveniszap tömegével, vagy a medence térfogatával.) 7-8 ^oC közötti szennyvíz hőmérsékletnél (medencevíz hőmérséklet) mintegy 30-40, 6 ^oC körül már 50-60 napos iszapkor is kell a megfelelő nitrifikációhoz. Ennél kisebb hőmérsékleten a nitrifikáció teljesen leáll. Az EU ajánlás éppen ezért az utóbbi hőmérsékleteknél (<12 ^oC) nem követeli meg a nitrifikációt. Mivel a szennyvíz ilyen mértékű lehűlése csak a kisebb telepeknél következik be, az említett országok (Ausztria és Németország) az 5000 LE terhelés alatti telepeikre a különösen védett térségeket kivéve egyáltalán nem írják elő a nitrifikációt / denitrifikációt. Ez komoly költségtakarékosság a szennyvíztisztításuknál (5. és 6. táblázatok) (Kirchner et al., 1997).

5. táblázat: Ausztria szennyvízbefogadóira előírt határértékei.

a) ha a tisztított víz hőmérséklete  >12 °C -nál,

b) ha a tisztított víz hőmérséklet e  8-12 °C között van,

c) nincs határérték,

d) 1 000 LE felett érvényes, alatta c) előírás van érvényben,

e) kiemelten védett területeken 30 000 LE felett a határértékek a következők:

TP - 0,3 mg P/dm³, (PO₄ ) ^3- -P - 0,2 mg P/dm³, foszforeltávolítás hatékonysága > 95 %,

f) A lebegő és ülepedő anyagok  mennyiségét a BOI₅ és KOI limitálja.

6. táblázat: A németországi szennyvízbefogadókra előírt határértékek.

1. a)ha a tisztított víz hőmérséklete meghaladja a°C értéket,  hőmérséklet helyett

      a május 1 - október 31 időszak is tekintheti korlátozás mentesnek,

1. b)25 mg/dm³ értékig is engedélyezhető, ha a tisztító összes-nitrogén eltávolítási

      hatékonysága 70 % fölött van.

A korábbi hazai befogadó-orientált vízminőség szabályozás is figyelembe vette, hogy a hidegebb időszakban a befogadókba kerülő tápanyagterhelés abban az időszakban nem okoz azokban súlyosabb következményeket a természetes hígulás és jobb oxigénellátottság, no és a hidegebb vízben lelassuló káros biológiai folyamatok (algatevékenység hatására jelentkező eutrofizáció) eredményeként. Az üzemméret meghatározó hatását azonban a rendelet megfelelő módosításával két évtized alatt sem volt képes figyelembe venni. Először tehette volna ezt az EU harmonizált új hazai rendelet, ha abban az üzemméret kritikus hatását (nitrifikáció/denitrifikáció) a tízezer LE terhelés alatt is figyelembe veszik.